Derék munka volt: levezette Konok, hogy a Fidesz „tragikus” eredményt ért el a dombóvári időközin (VIDEÓ)
2025. január 19. 13:58
Hont András meg úgy vélte, a Tisza-csodában hívő lapok, véleményvezérek „reményt árulnak, önmagukat hülyítik körbe”.
2025. január 19. 13:58
4 p
1
18
52
Mentés
Az országos politikai tendenciákra nem lehet következtetni a dombóvári központú választókerületben egy hete történt időközi országgyűlési választás eredményéből – értettek egyet az ATV Öt című műsorának vendégei, kivéve Hont Andrást, aki szerint az időközik eredményei mindig mutatnak valamit – a dombóvári például azt, hogy
a Fidesz az ellenzéki sajtóból kibontakozó kép ellenére nem csuklott össze, erős, a hátországa stabil,
a 33 százalékos részvétel pedig nem alacsony, éppen annak ismeretében nem, hogy a Tisza párt bojkottálta azt.
Az elemző szerint a Fidesz most nincs formában, és a gazdasági helyzet sem jó, mégis, a gyengébb Fidesz is magabiztosan tudja hozni a vidéki választókerületek zömét. „Nincs kétharmad, akkor sem történik semmi” – tette hozzá Hont.
Dévényi István úgy vélte, Magyar Péter az előrehozott választás követelésével sikeresen tematizálta a közbeszédet, de Orbán Viktor erre az időközin elért 63 százalékos fideszes eredménnyel tudott visszavágni. A Magyar Hang újságírója hozzátette: az eredmény persze torz, hiszen a Tisza párt nem vett részt a megmérettetésen, de az, hogy
Magyar a voksolástól való távolmaradásra szólította fel híveit, az „sérti a demokrácia-felfogásomat”.
Konok Péter szerint a Fidesz ebből is egy kétharmados győzelmet hoz ki a kommunikációjában, pedig szerinte „tragikus” eredményt ért el a nyertes, 14 éves kormányzás után jobban kellett volna teljesíteni. A fő ellenzéki erő távolmaradása ellenére látszó átlagos, vagyis nem alacsony részvétel Konok számára azt mutatja, hogy lehet, hogy a Tiszával mégsem született meg az „egyetlen, nagy, megkerülhetetlen” ellenzéki erő.
„Ezek reményt árulnak, önmagukat is hülyítik körbe” – vélekedett Hont András azokról az ellenzéki lapokról, véleményformálókról,
akik vagy amelyek vágyvezérelt módon és nem a valóságnak megfelelően nem akarják látni a számokat, azt, hogy a Fidesz erős maradt.
Ceglédi Zoltán elemző úgy vélte, minden párt érdeke, hogy megmérettesse magát a helyi választásokon, és ennek a folyamatában megismerje a helyi embereket, kapcsolat alakuljon ki köztük.
A Reakció legújabb adásában Kacsoh Dániel, Kereki Gergő és Mráz Ágoston Sámuel azt járják körül, mennyire kiszolgáltatott Magyar Péter és a Tisza párt a külföldi érdekeknek – különösen az ukrán politikai és pénzügyi nyomásnak.
A Hotel Lentulai történetének eddigi legsikeresebb epizódját láthatta a közönség: Orbán Viktorral készült beszélgetésünket már több mint 400 ezren tekintették meg a Mandiner YouTube-csatornáján.
Az indiai légitársaság elismerte a jelentés állításait, de további kommentárt nem kívántak hozzáfűzni.
p
0
1
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 52 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2025. január 19. 19:39
Magyar Péterrel nemcsak az a baj, hogy arrogáns, nőverő, korrupt, hazudik és lop, hanem az is, hogy nem képes társadalmi méretekben gondolkodni!
Alkalmatlan politikusnak!
Magyar beleillik az önálló gondolat és elképzelés nélküli baloldaliak csoportjába, a DK-ba.
Konok állapota a tragikus de én csak röhögök az ilyen hülyéken.
A Tisza úgy mutatott erőt, hogy a farkát behúzva el se mert indulni. A Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulatát idézték.